~ Snowstorm ~ Harmadik

Vallomás

Nem mentem rögtön vissza, hanem még kóvorolgattam. De úgy döntöttem, hogy elindulok, amikor megláttam a napot. Ahogy beléptem a terembe Arora számítottam.... Helyette Alex, Dimitri, Cairus, és Marcus tanácskoztak... Aro széke üresen állt. Demitri megkönnyebbülten sóhajtott fel:
- Azt hittük, hogy Te is eltűnsz...
- IS? Mert még ki? Aro és Felix merre van?
- Eltűntek.. Nem értek haza....
- Micsodaa? Mondtam hogy ne engedjük el azokhoz a vérárulókhoz!!
- Szerintem nem feltétlenül a Cullenek voltak, és a farkasbanda sem....
- És mivel tudod igazolni? És így, hogy Aro sincs meg, nem tudhatjuk meg az igazat. -nagyon mérges lettem.
- Hívást kaptunk. Carlisle érdeklődött, hogy épségben hazaértek-e, és beszélni szeretne vele.
- Akkor is ők voltak...
- Nemhinném... Emlékszel a Románokra? Már akkor is furcsák voltak amikor elmentünk, hogy elpusztítsuk azt a félvért...
- Igen és?
-Carlisle mondta, hogy most is voltak csendesebb konfliktusok... És már régen is szándékoztak elfoglalni Volterrát, átvenni a hatalmat....
- Akkor összeesküvés!
- Nem hiszem... Akkor nem hívott volna fel.
-Sima ügy. Azt akarja, hogy elmenjünk a Románokhoz, amíg ők elfoglalják Volterrát....
- Lehet... Itt maradunk még 3 napig. Utána elindulunk, a Cullenekhez.
Csak most vettem észre Demitrin valamit.... Amikor koncentrál összeráncolja a homlokát.
Nagyon mérges voltam, és az első napon úgy gondoltam jobb ötlet lenne elmenni megint kicsit gyilkolászni. De túl nagy lenne a kockázat, szóval csak sétálgattam, és gondolkoztam. Mi van ha a románok el akarják foglalni Volterrát? Nagyot nyeltem. Nem fogják! Nem engedem! És azt sem hogy Demitrit, vagy Alexet bátsák. Éreztem hogy ökölbe szorul a kezem. Megpróbáltam ellazítani az izmaim. Hirtelen feltámadt a szél és megcsapta az orromat egy vámpír szaga. Támadóállást vettem fel, és egy morgás tört fel a torkomból. Nemsokára lépteket is elkezdtem hallani. Még lentebb hajoltam, ugrásra készen. Füleltem, de nem hallottam semmit. Megállt, majd újraindult. Jó hangosan morogtam egyet. Ha lett volna szivem már hangosan dobogott volna. Idegeim pattanásig feszültek, és kész voltam arra, hogy akár métereket ugorjak arra aki meg akarna támadni. Szemeimmel fürkésztem, és bármelyik pillanatban kész voltam arra hogy megkínozzam....
- Nyugi, csak én vagyok.... - hallottam az ismerős hangot.
- Gondolhattam volna. -visszaegyenesedtem. Valahol legbelül tudtam hogy Ő lesz... De mit keres itt?
- Bocsi, hogy így rád ilyesztettem, de féltem hogy elmész a Cullenekhez.
- Legszívesebben azt tenném. Egyépként mit érdekel téged? - összehúztam a szemem. - nem vagy az apám, hogy megmonnd mit tegyek....
Egy pillanat alatt ott termett, megfogta a karom, erősen, de nem durván.
- Hát nem veszed észre?
- Ugyen mit?
Felnevetettt
- Ne nevess... Mondjad, mit nem veszek észre? - sziszegtem.
Közelebb hajolt, mélyen a szemembe nézett, és elmosolyodott.
- Azt hogy szeretlek. - Suttogta. Közelebb hajolt, és megcsókolt....